Nagyon jól érzem magam egy ilyen helyen, mint a Művészetek völgye. Sikerült egy napsütéses napot kifognunk, vittünk bringákat és bejártuk a programokat. Nyüzsgés, illatok, zene és próza, nyugalom, kézművesek, mesterek és művészek. Egy érzés, hogy minden rendben, jól vagyok ott, ahol és akivel vagyok.
A fényképező itthon maradt, sajnáltam, mert téma volt bőven. Így a vásárfiát itthon fényképeztem le. Mit árul el rólunk, hogy mivel térünk haza? Szeretem a régit, a szépet, a könyvet, olvasni is, nemcsak nézni, a srácoknak meg egy kis aji.
A fényképező itthon maradt, sajnáltam, mert téma volt bőven. Így a vásárfiát itthon fényképeztem le. Mit árul el rólunk, hogy mivel térünk haza? Szeretem a régit, a szépet, a könyvet, olvasni is, nemcsak nézni, a srácoknak meg egy kis aji.
Ez egy citromfacsaró, egy ideje vágyom rá, láttam egy újságban. Aztán bejártam a környékünk kis és nagy üzleteit, ám sehol semmi. Az egyik vigándpetendi sátorban megismertem egy nagyon kedves népi iparművészt, Magyar Gyulát, aki gyönyörű fából készült konyhai és dísztárgyakat készít és árul. Többféle citromfacsarót is. Kértem tanácsát, hogy melyiket vegyem meg, mert eltért a szín és a méret. Ő meg cinkosan rám kacsintott, hogy hát kinek a szőke, kinek a barna…- a férjem barna :o))) - és elmesélte a különböző fatípusok érdekességeit.
E fényképet az egyik kapolcsi "sátor-antikváriumban" vásároltam. Láttán elgondolkoztam, vajon milyen gyerekkora lehetett ennek a kisfiúnak, az ’50-es évek közepén, kopott kis cipőcske, fajáték. Csintalankodott, mint az én kisfiam? Látszólag Ő is kedveli az autókat. Hol lehet, mit csinálhat ma? Miért gondoljuk mi mai anyukák, hogy mindent meg kell adnunk a gyerekeinknek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése