… a kávéba. Mindenről gyerekkori barátom, Ziti tehet. Történt ugyanis, hogy e drága jóember harmadikként érkező kisfiam 11,5 hónapos korában vendégül látott kedves családjával bennünket, majd az ízletes vacsi után – egyébként igazi, dolgos, bármit elvégzek típusú - felesége feltette a kérdést: Kértek kávét? Ez eddig egy szokványos sztori lenne, ám mi megkaptuk a sosem látott kávéfőzőcsodából a hosszú kávét illetve a latte macchiato-t. Ez lett a vesztünk…. 2 héttel később ott állt egy ugyanolyan csodagép és a kapszulák a konyhánkban. S 44 hónap elteltével, amely „röpke” időszak azzal telt, hogy gyermeket vártam, vagy gyermeket tápláltam anyatejjel, vagy mindkettő, ettől a pillanattól kezdve csak iszom a kávét, amikor tehetem, na meg, amikor van otthon kapszula…. mert persze mi is „átlag fogyasztók” vagyunk, tökéletes célpontja a kávémarketingnek. Szóval bedőltünk, küzdve az elemekkel, ha éppen a belvárosban járunk veszünk utánpótlást, és drága férjem drága anyukája is meglep sokszor bennünket. A gépet simogatom, Ziti csuklik, és ha nincs kapszula előveszem a kopott kotyogót :o))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése