It's Friday I'm in love...

… a dróthálóba. Ez itt drótkosár. Volt már benne kenyér, gyümölcs, most őszi dekoráció. A háttérben meg a kedvenc hordóasztalunk kis részlete látható. Most, hogy szüreti mulatságok vannak mindenhol, még aktuális is.

Az első lakber projektemen a konyhabútort dobtuk fel dróthálós betétekkel, néhány ajtó a többi fehérhez képest a csempén visszaköszönő piros színt, ám antikolva megkapta, s a közepe kivágva, helyére a drótháló. (hogyan vigyünk egy kis merészséget az unalmas, fehér laminált, ám le nem cserélhető bútorajtók közé) Nagyon jól nézett ki, a legbénább módon nem fényképeztem le. Így hát az ötlet ugyan megvalósult, de mint referencia, ment a levesbe. Hátha lesz még alkalmam valahova, valakinek beépíteni.

It's Friday I'm in love...

… a műanyagba. Rágalom!!! Nem kedvelem a műanyag tárgyakat, ahol csak tehetem, helyettesítem, így kerül előtérbe a fa, textil, kő, papír (olló :o)))) stb. Ám ezúttal is léteznek kivételek, mint ezek a gyógyszertárban kapható bőrgyógyász által ajánlott és bevált termékcsalád flaskái. Szépnek látom őket, ha porcelánból lenne, és ráírnák, hogy made by ”híres vagyok, designer vagyok”, akkor milla líráért lehetne megvenni valami elit lakberboltban. (ez nem jelenti azt, hogy ne fordulnék mérhetetlen elismeréssel számos Eva Solo darab felé és vannak olyan üzletek, ahol szívesen költeném a lakberpénzt).  Határozottan praktikus a Zwanzig Kinder mellett a pumpás megoldás, ezért nem dobtam ki. Még a műanyag szelektívbe sem. Leszedtem a feliratot és készítettem két cimkét (Kunstler Script betűtípus) szürkéskék fotókartonra. A fürdetőbe meg a forróvízben feloldott gyógyszertári, csecsemőkortól használt krém található. Na nem én találtam ki. Áááááá, én kentem a kádba, a gyerekre, próbáltam feloldani a fürdetővízben, ami  a legritkábban sikerült, míg Zsuzsi barátnőm javasolta, hogy próbáljam ki a fent leírtakat. Hát azóta ez van. Sokkal kényelmesebb. Na kezdjük is az esti fürdetést….

Mosóteknő és a lakberendezés

Lakberendezgetek, amikor csak tehetem. Hobbiból már 22 éve. Ekkor a testvéremtől külön „költöztem”, saját szobát kaptam és 6 négyzetméteren szárnyalhatott a fantáziám. Aztán voltam koleszos, ott max. az asztalt lehetett felcserélni a székkel és az egyen falvédőre kirakni a kedvenc fényképeket, meg laktam drága Lívia barátnőm jóvoltából egy nagyon helyes garzonban, mint albérlő,  Ő-vel, aztán meg Vele az Ő lakásában, aztán meg nélküle az én lakásomban, aztán Vele az én lakásomban, aztán jött a házikó. És mindenhol olyan jó kis kuckós, bélelt otthont sikerült kialakítani. Észrevettem, hogy bárhova belépek, járnak a gondolatok, mit hova tennék, milyenre színezném. Imádom a lakber újságokat, bár igazán tartalmas cikkekre, szépségekre ritkán akadok. Már az inspiráló oldalakkal teli Elle Dekor is elbúcsúzott. Néha már beteges, mennyire bele tudok merülni az otthonok nézegetésébe. Olyankor „selátsehall”. Egy jó nagy rakás könyvem is van e témában. A drága barátaim meg ezt tudják rólam, sokszor meglepnek rájuk ragadt, hozzájuk került, külföldi utazásuk során szerzett magazinokkal, vagy egy érdekes internetes oldal címével. Olyan hálás vagyok ezért Nekik. Sokszor a filmeken is a figyelmem inkább a szobák, konyhák, kertek szépségére, érdekességére irányul, a történet helyett. (mint legutóbbi kedvenceimben – bár a filmek régiek, de a romantikus vígjáték kategóriában bejönnek - a Holiday és az It’s complicated c. mozikban)

Az otthonaim közül sosem lett / lesz kész egyik sem, mert mindig újabb és újabb ötleteim vannak. Gondoltam néhány éve, hogy jó lenne e - nem túlzottan elismert - szakma csínját-bínját kitanulni, nemcsak ösztönlénynek lenni. Találtam egy jónak tűnő isit, aztán ott okosodtunk a tanároktól, egymástól, meg okoskodtunk. Ma is tartjuk néhányan a kapcsolatot, megbeszéljük a tapasztalatokat.

Mostanra már tudom, hogy komoly kihívás másoknak lakberendezni. (Pedig a lakberendezéshez mindenki ért, olyan, mint a HR, a marketing, a média és a kommunikáció.) Hiába megy könnyen itthon, döcögök, ha nem a sajátomról van szó. Talán Velük és az otthonukban kéne élnem egy kicsit, de hát ezt ugye nem lehet. Bárhogy is alakul, megtisztelő, hogy beengednek abba az intim térbe. S ha elsőre nem is mindig tudom átadni mindazt, amit az adott fészekbe belelátok, az összecsiszolódás alatt mégis kialakul valami egységes érzés, harmónia, s ekkor full steam ahead. (előfordult, hogy hónapokig kerülgettük a témát, aztán Gábor barátunk 40. szülinapjára, távollétében s tudta nélkül, 2 nap alatt elkészült minden) Nem vagyok én „move that bus” Ty Pennington.

Hogy lesz-e kikis stílus??? Lehetetlen. Az csak a saját otthonom. Mert a felkérők személyes dolgai nélkül – szerintem, s e nézethez hűségesen ragaszkodom – nem otthonosság, hanem jól beállított, fotóképes enteriőr nézne vissza. Tehát vannak-lesznek itt-ott rám jellemző kiegészítők (minden tervembe helyezek koszorút), de a megbízó család régi és új tárgyai, bútorai, emlékei nélkül talán tökéletes, trendi, magazinba illő lehet a fénykép, és hiper módon stylingolt, mű az otthon. Hát az meg nem otthon, s inkább aggályos, mint lakályos.

Mostanra már azt is tudom, hogy a kicsit vidéki (magyar, skandináv, francia) és kicsit polgári stílus eklektikus hangulata áll közel hozzám, itt-ott némi bohémsággal, avagy etno beütéssel. Már amikor van merszem mindezt bevállalni. Ebben tudok igazán kiteljesedni. Hiszem, hogy a tárgyak közvetítenek, s ha régi, akkor valamit átvisz a múltból a jelenbe, ha mai, akkor meg frissességet közvetít. Ezért vonzódom a bútorok, kiegészítők színes kavalkádjához. Nálam maximálisan belefér, hogy nem passzol minden mindenhez úgy, ahogy a nagykönyvben megírták. Miért ne lehetne szép egy nappali, ha nem bútorcsaláddal van berendezve? Nem érezhetem jól magam ott, ahol eltér a fotel és az ülőgarnitúra egymástól? Ha berakok egy szuszékot egy modern enteriőrbe, akkor ez most baj? 

Hát éljen soká a Kéttemplom Galéria (ahol meg kell fizetni az egyediséget, de ráakadhat a lelkes kreabanya kedvező áron is teknőkincsre), ha nagy leszek behozom Pottery Barn-t, látogassatok el a Pure Home-ba, simogassátok a Hephaistos-t, nézegessétek az Antikpajtát, böngésszétek a Vatera-t és a környék lomtalanításait, bolhapiacait.

Egy pályaelhagyó közgazdász és öröm lakberendező. Még bármi lehet. Nem cserélnék senkivel.

Gomba a gyerekszobában???!!!

Igen. Gomba a gyerekszobában. Ezennel ülőke szerepben, de arra is volt példa, hogy alábújt kisfiam. Amikor megvettem, napokig ezt játszotta, mint az állatok, akik bebújtak az esőtől növekedő gomba alá…. emlékeztek Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék c. könyvére?

Vidéken élünk, kisvárosban. Ahogy mondani szoktam, a faluszélen. Mert a kert végiben a nagy semmi van. Pontosabban ott a kerítés, de mögötte a szántóföld. Amikor tavaly alakítgattuk a házat beleleshettem a környék rendezési tervébe, valamikor ott is lakóházak épülnek. Remélem jó soká, mert addig csak a traktorral szemezünk olykor. Na ezt is imádja Somakoma.

Ugyan egy csepeli kislakásból költöztem ide, de jártam a dédinél tanyán, meg falun, voltam nagymaminál sokszor a telken, Pilisvörösváron, így nem mondanám, hogy közöm sincs a növény és állatvilághoz, de azért értek vegyes érzéseket kiváltó élmények, mióta kertes házban élek.

Vannak ezek a pókok mindenhol, bármennyit takarítok, tuti, hogy másnap látok pókhálót, és pókot is. Azt mondják, hogy szerencsét hoz, s hogy nem szabad bántani. Ok. De mi van akkor, ha az újszülött gyerek mellett mászik. Na onnantól kezdve nem kímélem őket. Hogy a szerencsém elszállt-e emiatt? Hiszem, hogy nem, sokat teszek bele abba a bizonyos kalapba.

Aztán van a hangyajárat. Ezek tavasszal megjelennek. Végigmásznak az étkezőn, a fürdőszobán, s érthető okokból a gyerekek által itt-ott hagyott kekszrakásokon. Ekkor előveszem a porszívót. Sőt, már el sem rakom.

Pillanatnyilag a muslicákkal küzdök. Nemrég kaptam ajándékba Lívia barátnőmtől gyümölcslégy csapdát. Mert ez a drága lány kifejtette, hogy nála nem működik. Teljesen megértem, mert azok pesti muslicák, ám az itteniek, kifejezetten bebukják a sztorit, s rá-, pontosabban felragadnak a csapdára.

Elég brutál élmény volt, amikor a fürdőszobában találtam a tisztítószertartó kosár mögött egy döglött madarat. Hát annyira nem rajongok a madarakért. Persze az kiváltságos élmény, hogy reggel a teraszon ülve, kávézva drága férjemmel hallgathatom a csiripelést. De mit keres a lakásban? Egyáltalán, hogy került oda? Egy nyári nyaralás után ért ez a nem mindennapi élmény. Nem is értem, miért gondolta, hogy jó neki betérni, s hogy jutott eszébe egy kosár mögé repülni, s meghalni….

Vannak békáink, mert közel a patakpart. Emberi léptékkel közel, valójában 5 perc séta, nem igazán értem milyen indíttatásra ugra-bugrál a kertünkig.

Szoktunk denevéreket is látni. Szerencsére nem „vampire bat”. A szalagavatós bulin a Denevérembert adtuk elő, annyira égő volt, akkor belefért, jó régen.

Valahonnan megjelenik néha egy macska is. Egyetlen cicát szerettem életemben, de akkor 6 éves voltam. Azóta nem rajongok értük. Olyan sunyi féle állat. Nem etetjük, nem itatjuk, mégis is itt van néha.

Na és amikkel ennyi év alatt sem sikerült megbarátkoznom. Meztelen csiga és kisegér.

Az egerek ilyenkor ősszel kezdenek megjelenni, gondolom már nincs elég eledel a faluszélen, hát egy lépés csak a mi otthonunk. Bárhányszor is vagyok nagyobb, és nem tartom magam olyan ijedős, meg nyafka csajnak, de az egerek…. hát nem igazán kedvelem őket. Beköltözésünk után még 1 évig „látszatkonyhánk” volt, dobozok, ládák, műanyag kerti asztal, lécpolc, elég vegyes látványt keltett. Na cincogiék habzsoltak. Amikor erre rájöttem, mert persze ez szaggal is járt, meg láttam, amint szaladgál, szóval nem kívánom vissza az élményt… elkezdtem kipakolni, kidobni, átmosni mindent, de annyira megutáltam, hogy otthagytam a konyha-étkező közepén mindent. Persze – az akkor még multis – férjem (gondolom jól lefáradva tért haza) nem igazán értette, mi ez a „hiszti”…. De volt olyan is, hogy néztem valami filmet, na ez is ritka, s a TV melletti falon, ahol a kémény van - s akkor még az sem volt befejezve, mármint a burkolás - mászott fel a fránya dög. És most legutóbb 1 órája érzékeltem a szemem sarkából, hogy mozog valami. A rajzasztalnál ültem, épp tervezgettem valamit Cs & Cs otthonához, amikor egy újabb egér mászott fel a terasz falán a tető felé… végem… ezek megint támadnak.

Meztelen csiga fronton meg menthetetlen a helyzet. Gusztustalan, látom merre járt, mert a fényes nyomot otthagyja maga után, a teraszon, a kertben. Bevetem a sót, bocsánat, bocsánat. Legutóbb meg rácsuktam az ablakot este. Persze nem vettem észre, csak reggel, amikor kinyitottam a nappali ablakot, s látom, hogy feltehetően este, amikor ezek szerint bemászott!!!!, becsuktam az egyik végét. Annyira meglepődtem a látványtól, hogy nem nézegettem, vajon az most a feje, vagy a farka vége. 

Hát mi ehhez képest egy gomba? Mégha a gyerekszobában is van.

Játéktároló

Ez egy csalafinta bejegyzés. Ugyanis, ha valaki nagyon figyel, észreveszi hogy tele mögöttes tartalommal. Tele utalásokkal, hogy milyen vagyok. Majd javaslom drága férjemnek, építse be egy tréningbe :o)))), na nem azt, hogy milyen vagyok, hanem lehet akár egy játék, mit tükröz valakiről az alábbiakban vázolt cselekvéssorozat.

Nagyjából 1 éve bekerült a szobába Ottava. Ami szépen becsomagolva utazott a budaörsi áruházba, gondolom Kínából. A doboz meg jó strapának tűnt. Hát nem dobtam ki (már megint, komolyan, mint egy hörcsög, gyűjtök, amit csak látok). Az „elfogyott a türelmem a rendrakásnál” tipikus esete, amikor egy ilyen, vagy ehhez hasonló dobozba, vagy zacskóba bedobálom a földön, szőnyeg alatt-felett, kanapé párnáiban, ágy mögött, mindenhol, mindenhol, mindenhol fellelhető gyöngy és kisautó méret közé eső valamiket, majd amikor azt gondolom, hogy na most ráérek, Hamupipőkét játszom, elkezdek válogatni és egy idő után minden játék kiegészül a hiányzó darabokkal. 

Arra gondoltam, hogy ezt a dobozt felöltöztetem, s belekerülhetnek a játékok, s arra az 1 percre, amíg lefotózom, rend érzésem lenne.

A doboz azonban csak majdnem stimmelt a falfülke mélységéhez.

Elkezdődött a fabrikálás, kimértem, sniccerrel lesoványítottam, vastag átlátszó ragasztószalaggal összeerősítettem.

Debütál zsákvászon. Az emlékezetes zsákvászon. Ugyanis amíg a málnát szedtük akkor, a középsővel történt egy kis baleset, János Kórház, koponyaröntgen, meg hasonlók, szerencsére némi külső emléktől eltekintve – aminek azóta már nyoma sincs – semmi súlyosat nem láttak az egyébként nagyon kedves, segítőkész orvosok.

(A zöld üvegnek semmi köze a projekthez, csak tetszett a fotó.)

A zsákvászon mellé meg újrahasznosítok, egy régebbi felső, ami már 2 éve csak lapul a gardróbban.

Innentől kezdve megy a munka, mint a karikacsapás. Kimértem a dobozhoz megfelelő „zsákvászonméretet”, kétoldalú ragasztószalaggal az anyagot a dobozhoz erősítettem.

A felső ujját levágtam, és elkezdtem rózsát készíteni, semmi komoly, összecsavartam, itt-ott cérnával megerősítettem.

 

Így néz ki. A hátára kétoldalú ragasztószalag került, és felragasztottam a kész dobozra.

És íme a végeredmény.

Ilyen volt.

Ilyen lett.

Hogy mit szólnak az alkotás kellékeinek múltjáról, jelenéről, a folyamatról az ismerős és ismeretlen pszichológusok? Majd kiderül.

 

Úgy kell annak, aki maximalista. 

Mire jó egy Ikea váza?

Koviubi készítésre :o)))), ha eltörik a nagy befőttesüveg. Be creative!

Bosch Kreatív Tábor 2011

Néhány napja írtam arról, hogy részt vettem egy kreatív táborban, amelyet a Bosch és a Dremel támogatott – számomra – izgalmas szerszámaival. A program megszervezésében nagyon nagy köszönet Bereczki Annamáriának, aki kivételes kedvességgel vett körül mindannyiunkat.

Volt szuper szállás Visegrádon, programmegnyitó, amelyet Ficzere Ferenc tartott, én meg nézegettem, hogy milyen ismerős, aztán 1 nappal később leesett, hogy talán együtt tanultunk a KVIF-en már jó régen. Kaptunk készséges segítséget a bosch-os fiúktól, lányoktól, én személy szerint Pétertől, Csabától és Andrástól, köszi, köszi, köszi és world peace :o)))). És megismerhettem 3 nagyszerű, kreatív hölgyet, Katát, Juditot és Anikót. (akik a hölgy szóhasználatnál lazábbak, de mégse írhatom, hogy csajok) Első nap a gépeket nézegettük, próbálgattuk, másnap pedig megvalósítottuk terveinket. Már aki a végére ért. Én az egyiknek, a csipkeórának (made by Kiki) igen, ám a másik darabokban tért otthonomba, majd befejezem hamarosan. Fűrészeltünk, fát munkáltunk, martunk, csiszoltunk, fúrtunk, csavaroztunk, festettünk. 

Ezt én vágtam, martam, csiszoltam, festékszórtam, maszkoltam és újra festékszórtam. A csipkén át festékszórás hihetetlen szépséggel ruházta fel az óralapot, e technika ötlete Katától származik, aki hasonlóan díszített már fát és falat, a blogján megtekinthető.

Na ez az a bizonyos be nem fejezett cipőtároló, már csak le kell festeni és össze kell szerelni. 

További beszámolókat, képeket rólunk, az alkotási folyamatról és a végeredményről itt, itt és itt olvashattok. 

Hasznos volt. Köszönöm a családomnak, hogy ott lehettem.