CSÁKY-NAGY KRISZTINA blogja

2011. szeptember 1., csütörtök

Bosch Kreatív Tábor 2011

Néhány napja írtam arról, hogy részt vettem egy kreatív táborban, amelyet a Bosch és a Dremel támogatott – számomra – izgalmas szerszámaival. A program megszervezésében nagyon nagy köszönet Bereczki Annamáriának, aki kivételes kedvességgel vett körül mindannyiunkat.
Volt szuper szállás Visegrádon, programmegnyitó, amelyet Ficzere Ferenc tartott, én meg nézegettem, hogy milyen ismerős, aztán 1 nappal később leesett, hogy talán együtt tanultunk a KVIF-en már jó régen. Kaptunk készséges segítséget a bosch-os fiúktól, lányoktól, én személy szerint Pétertől, Csabától és Andrástól, köszi, köszi, köszi és world peace :o)))). És megismerhettem 3 nagyszerű, kreatív hölgyet, Katát, Juditot és Anikót. (akik a hölgy szóhasználatnál lazábbak, de mégse írhatom, hogy csajok) Első nap a gépeket nézegettük, próbálgattuk, másnap pedig megvalósítottuk terveinket. Már aki a végére ért. Én az egyiknek, a csipkeórának (made by Kiki) igen, ám a másik darabokban tért otthonomba, majd befejezem hamarosan. Fűrészeltünk, fát munkáltunk, martunk, csiszoltunk, fúrtunk, csavaroztunk, festettünk. 

Ezt én vágtam, martam, csiszoltam, festékszórtam, maszkoltam és újra festékszórtam. A csipkén át festékszórás hihetetlen szépséggel ruházta fel az óralapot, e technika ötlete Katától származik, aki hasonlóan díszített már fát és falat, a blogján megtekinthető.
Na ez az a bizonyos be nem fejezett cipőtároló, már csak le kell festeni és össze kell szerelni. 

További beszámolókat, képeket rólunk, az alkotási folyamatról és a végeredményről itt, itt és itt olvashattok. 

Hasznos volt. Köszönöm a családomnak, hogy ott lehettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Pinterest