CSÁKY-NAGY KRISZTINA blogja

2012. február 8., szerda

Az esküvő előtti éjjel...


Van ám még a tarsolyomban DIY esküvői dekorációval kapcsolatban néhány bejegyzés. Láthattátok az előkészületeket, menü- és ültetőkártyákat (a gyerekekét is), most pedig a kültéri dekorációk előtt néhány gondolat és fénykép arról, hogyan is telt számomra az esküvő előtti éjszaka. Érzésem szerint a sajátomon kívül ez az egyedüli egyelőre, amit bármikor fel tudok majd idézni. Történetesen csütörtökön beszereztem a zöld hozzávalókat Bence és Csaba segítségével, majd az alsó részt (ahol a bizonyos adventi koszorúk is készülnek) elborította a mindenféle hozzávaló és míg népes családom mesét olvasott, vagy hallgatott, majd álomba merült én  készülődtem, zenét hallgattam, vágtam, kötöztem, ragasztottam, metszettem és annyira jó volt.
Már hetek óta gyűjtögettem a konzervdobozokat, hát írtam kör e-mailt az iskolatársaknak, jeleztem az oviban, családnak, s láss csodát, nem mindenki nézett teljesen hülyének, mert egy jó nagy szatyornyi összegyűlt.

A folytatásban a kapu dekorációja következik. See you soon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Pinterest