Te mit csináltál 11 éve?

Pontosam emlékszem, hogy mi történt 11 évvel ezelőtt. Konkrétan Nagypéntek volt, nekem meg nagy hasam, benne Dorkával. A kedves munkatársak elengedtek korábban, sütött a Nap, kellemes tavaszi idő volt és határtalan jókedvvel szálltam le hazafelé a csepeli HÉV-ről. Utoljára tettem meg – abban a formában – a bejáratott útszakaszt, ami a megállótól az otthonomig vezetett. Útba ejtettem a piacot, ahol vettem sonkát meg két csokor nárciszt, csomó zöldséget és felbaktattam a negyedikre. Még utoljára felmostam az üres lakást és elbúcsúztam a falaktól. Amelyek életem meghatározó pillanatait kísérték. Ott ültem egykor az üres szoba közepén a papírral, hogy van 45 négyzetméternyi lakásom. Majd egy csomó kevésbé izgalmas papírral a második, egyetemi államvizsgára készülve. Onnan indultam gyanútlanul egy téli napon Ausztriába egy workshopra, ahol váratlanul megjelent Ő és megkérte a kezem az erdő közepén :o). Ott vettem fel a fehér ruhát. Ott rohantam be a kétcsíkos tesztet markolva a hálóba. És onnan tervezgettük, hogy milyen lesz az új életünk. Egy másik településen, a falu szélén. Szóval aznap a felmosóval, a sonkával meg egyebekkel beültem a kisautómba és meg sem álltam a házikóig, ahol várt Ő. A sáros utcában, a kerítés helye előtt, a vakolatlan épülettel szemben, a kisterasz még el sem készült, így a bejárati ajtó helyett a teraszajtón közlekedtünk, fű egy szál se, az is inkább gaz. Ott volt mindenünk, az alig valami egy új otthon megteremtésének kezdetén. Ám ez már több volt minden addiginál, mert 5 héttel később három fős fészek lett belőle (meg aztán még több fős :o). 11 éve aludtunk először a házban. A meghatározó pillanatok száma gyarapodott, ezek a falak is tanúi számos kacagásnak, olykor hangos szavaknak, apró sikereknek, hajnali és késő esti beszélgetéseknek, baráti összejöveteleknek és gyermek vendégségeknek, családi ünnepeknek. Szeretünk itt élni. Szerencsénk van, mert itt jó nekünk.

A tábla az ajtónk felett :o)