CSÁKY-NAGY KRISZTINA blogja

2015. június 11., csütörtök

Török lakodalom

A legutóbbi KreaTanya által dekorált esküvői buliról készült fotóimat fogadjátok szeretettel. Zsófi és Hakan összetartozásának megünneplésére június 6-án került sor. Kettejükben sok közös van, többek között, hogy mindketten törökök :o))) Zsófi névileg, Hakan pedig népileg (s aki ezt megtudja, nem hagyja mosoly nélkül), mi pedig nem hagytuk tettek nélkül, s kialakult ezúttal egy törökös hangulatú helyszín. A menyasszony felkérésének nagyon örültem, mert remek alkalom tematikus módon berendezni a területet. Jelezte az igényt az általa is kedvelt (törökös) színek (arany, vörös, türkiz, homokszín, fűzöld), a természetes tárgyalkalmazás, a magok termések megjelenítése iránt, bennem felsejlettek egykori idegenforgalmár múltam török-riviérás utazásai, nem volt nehéz visszanyúlnom a pezsdítő emlékekhez, látványhoz. 








Nem kívántam túlzásokkal élni, számos helyen megjelentek a motívumok, inkább visszafogottan. Az organza arany asztali futó áttetsző és sejtető, a mécseseket óaranyra festékszórtam, az asztalszámozás helyett megleptük a vendégeket (Törökországba utaztak :o), nem hagytam ki a szőnyeget (többek között az ültetési keresőnél), tükröt kapott egy arany keret (amit meg én kaptam ajándékba), hangulati elemek, a pár saját tárgyaival kísérve. És hogy fokozzam, még jázmin illatú füstölőt is bevetettem. Kialakítottam egy pihenősarkot, volt ott minden, babzsák, szőnyeg, alvó vendég :o). Köszönöm a kölcsön vizipipát Kedves Szomszédnak :o).






Azt ugye mondanom sem kell, hogy a védjegy ezúttal is működött, eső egy csepp sem volt ezen a szép napon. 







A Dream Team:
Helyszín: Kisvilla / Kriszta, Bea és Bogi, köszönöm Nekik a segítséget, együttműködést.
Catering: EtyekM

Menyasszonyi csokor, dekoráció, fotók: Kiki / KreaTanya :o)

Nem akar valaki házasodni mostanában? Rajtunk ne múljon!!!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Pinterest